top of page

Rólam....

Soproni születésüként tanulmányaimat a középiskola végéig Sopronban végeztem. Ezen idő alatt ismerkedtem meg az irodalom, a versek, a színjátszás világával, mely meghatározóvá vált a további utamat tekintve. Iskolai tanulmányaim alatt rengteg vers-, próza- és mesemondó versenyen szerepeltem sikerrel, szépkiejtési versenyeken vettem részt, tagja voltam a városi versmondó szakkörnek, később pedig Mikó István igazgatása idején a Petőfi Színház színitanodájának tagja voltam. Ezen idő alatt kerültem közeli kapcsolatba a színjátszással, nyertünk társaimmal országos amatőr diákszínjátszó versenyt. Itt állhattam előszőr színházi színpadon, és innen egyenes út vezetett Gór Nagy Mária színitanodájába. Az itt eltöltött három év alatt megismerkedtem a színjátszás minden technikájával a mozgástól kezdve, az ének és beszédtechnikáig, művészi beszédig, a színészmesterségig. Gyakorló színházaim voltak a Fiatalok Színháza és a székesfehérvári Vörösmarty Színház, ahol sokféle műfajban kipróbálhattam magam, ezen kívül a televíziózás világával is megismerkedtem. Végül végzős hallgatóként a Vígszínházban kaptam szerepet, ahol 2009-ig játszottam. Időközben felvételt nyertem kommunikáció-művelődésszervező szakra a Pázmány Péter Egyetem Vitéz János Karára, ahol négy év után nyomtatott sajtó és andragógia szakon szereztem diplomát. Ezután szereztem egyetemi diplomát a Veszprémi Egyetem színháztudomány (Ma) szakán. Jelenleg a Színház és Filmművészeti Egyetem színházi nevelés szakán tanulok, ahol 2015 januárjában fejezem be a tanulmányaimat. Felsőfokú tanulmányaim során a kommunikáció és színház minden olyan területén tapasztalatot és gyakorlatot szereztem, amit munkám során  kamatoztatni tudok.

Beszéljünk...

bottom of page